Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. oldal (2011/3)

::Történet mesélő::

Folytatjuk a The Golden-Lake Story c. regényt a következő részekkel. Előzmények a februári számban: https://pegaszosz.eoldal.hu/cikkek/11.-oldal--2011-2-.html

II. rész

Galopp a mezőn

                   

Három hét telt el Tina versenye óta, s lassacskán visszaállt minden a régi kerékvágásba. Azt leszámítva persze, hogy megkezdődött a nyári szünet. Nina minden nap délelőtt kiment dolgozni az istállóba, délután pedig nagyokat lovagolt Pajkossal, vagy egyedül, vagy csapatban.

Az első héten még Tina is kilovagolt vele, de aztán újra edzenie kellett. Ettől kezdve igen ritkán találkoztak. Bár reggel volt ugróedzése Tinának, Nina csak lopva nézhette, mert sok dolga volt a lovak körül.

Tina országos minősítő versenyre készült és minden idejét a lovaglásnak és az különféle edzéeknek szentelte, míg Nina rengeteget lovagolt terepen és csak egy héten egyszer ment edzésre, ahol általános dolgokat tanultak, az ugratás szóba sem jött.

- Ez a deres nem egy ugróbajnok, állandóan megáll az akadály előtt vagy ha át is ugorja csúnyán belever. – magyarázta egyik nap Crissy, Nina edzője, mikor a lány megkérdezte ugrathat-e már.

De Nina-t nem zavarta ez. Inkább lovagolok egy csendes erdőbe, mint ugratok, ha tudom, hogy Pajkos nem szereti. Egyébként is veszélyes – anya szerint legalábbis… - morfondírozott aznap este.

 

*

 

Július első napján Nina olyan gyorsan befejezte a kiszabott munkát, hogy még órákat lovagolhatott délelőtt, hiszen még reggel 10 sem volt. Kapóra jön, délutánra úgyis 39° C fokot mondanak, inkább fürdöm a tóban, és most lovagolok – döntötte el.

Gyorsan lekefélte Pajkost, felnyergelte és felkantározta, majd kivezette az istálló elé.

- Herman, szeretnék kilovagolni a mezőre, megengeded ugye! – szólt a lovásznak, hiszen mindig tőle kért engedélyt.

- Persze Nina, de vigyázz magadra és 12-ig érj vissza, mert megsülsz!

- Természetesen és köszönöm! – azzal felpattant a kancára és már léptettek is ki a mezőre.

A nap már most melegen sütött és rengeted turista érkezett sátorozni, kirándulni. Nem kellett tartani tőlük: Pajkos volt a Golden-Lake istálló legnyugodtabb lova.

A mezőre érve ügetni kezdtek, a kis kanca legszívesebben vágtába ugrott volna, de Nina megtartotta. Nem lehet kicsi! Girbe-görbe és még gödrös is a rét! – nyugtatta. Pajkos türelmesen ügetett, majd Nina meghúzta a szárat és lépni kezdett, végül engedte, hadd legeljen kicsit a kanca. Pajkos örült a rövid pihenőnek és tépkedni kezdte a fűszálakat, békésen legelészgetett, nem is törődött vele, hogy valaki a hátán ül és zabla van a szájában.

A kellemes csendet hirtelen egy autó motorjának bőgése verte fel. Egyre közeledett és óriási robajt csapott. Minden jel arra mutatott, hogy egyenesen a réten akar átszáguldani, és a fák közül jön.

Nina mielőtt még bármit is végiggondolhatott volna, azon kapta magát, hogy kedvenc lova felszegi a fejét és a következő pillanatban hatalmas sebességgel vágtatni kezd a rét felé. A lány majdnem leszédült, csak a kanca hosszú sörénye mentette meg a leeséstől. Azonban a bajnak még korán sem volt vége! A ló egyenesen egy mély árok felé vágtatott a mező bal széléhez és Nina biztos volt benne, hogy az állat a félelemtől nem látja az előtte lévő akadályt.

Teljes erejéből húzni kezdte a kantárszárat, de csak nem lassított a megriadt állat. Talán átugrik fölötte… – reménykedett. De semmi jelét nem adta erre a ló. Nina kétségbeesetten próbálta elfordítani kedvencét, de se jobbra, se balra nem ment.

Ha belevágtat, akkor… - kétségbeesetten húzta a ló száját, de úgy tűnt mindent elfelejtett a kanca. Csak egy méterre voltak az ároktól…

- Állj! – kiáltotta Nina, de késő volt! Pajkos belevágtatott a mély árokba, először előrebukott, majd feleszmélt és próbált kitámasztani mellső lábaival, elkerülve vele a teljes bukfencet, de nem igazán sikerült neki. Nina kétségbeesetten a nyakába kapaszkodott, a kengyelekből rég kijött a lába, de ezt nem is bánta. Ezt követően a hátas kissé oldalra bukfencezett, Nina pedig leesett.

 

 

III. rész

A befejezés egy új kezdett kezdete?!

 

Nina amint földet ért már pattant is fel. Nem akarta, hogy Pajkos hazamenjen, és őt otthagyja esetleg. Mégis valahol tudta, hogy most, ez nem történik meg. A ló még mindig az ároknál volt, félig ülve nézett nagy szemeivel Ninára, miközben próbáld felkelni. A lánynak fogalma sem volt mit tegyen. Nem volt nála mobil, és egy lovas könyvben sem írtak ilyen esetről.

- Legalább fel tudsz állni? – kérdezte a kancát reménykedve. Közben odaguggolt hozzá, és megtapogatta a lábait. Az egyik mellső lába forró volt és dagadt, a másikat furcsán kifordította és erősen vérzett. Talán eltört. Vagy nem tudom…- gondolkozott. Ránézett a nyakára és a szügyére. Sok helyen lehorzsolta és feltépte a bőrét a durva föld. A kantár a helyén maradt, de a nyereg kissé elferdült és elcsúszott.

Hirtelen Ninának eszébe jutott az autó! Hová tűnt el? – jobbra-balra nézelődött, de sehol sem látott, egy árva járművet sem, békés csend volt mint pár perces ezelőtt.

- Akkor nincs más választásunk, minthogy hazamegyünk. Sajnálom Pajkos, de fel kell állnod! – Azzal húzni kezdte fel a lovat. Az állat felállt, bal első lábára ránehezedett, de a jobbat ugyanúgy kifordította és felemelte. Nina egyre idegesebb lett, főleg miután látta milyen nehezen ugrál és botorkál utána kedvenc lova. Őszintén szólva, azon is meglepődött, hogy az állat egyáltalán hajlandó vele elindulni haza.

 

*

 

A lóháton tizenöt perces utat, most körülbelül harmincöt-negyven perc alatt tették meg. Jócskán el is múl tizenkettő és Pajkos egyre nehezebben mozgott Nina teljesen kimerült. Hosszú volt a gyalogút a nyári melegben és emellett még mérhetetlenül ideges is volt a lány, valamint rettegett, hogy mi lesz mikor visszaérnek és a többiek megtudják mi történt.

Beléptek a nagy lovardakapun és rögtön Hermanhoz indultak, aki már idegesen várta őket.

- Nina hol a csudában voltatok, már elmúlt… Te jó ég! Mi történt ezzel a szegény állattal? – kérdezte hüledezve az istállómester és döbbentett nézett a megriadt lányra.

- Jaj Herman ne haragudj rám! Nem az én hibám! Vagyis lehet, hogy az enyém… Nem tudom! A réten voltunk és…

- De hányszor elmondtam, hogy ott ne vágtass, mert teli van gödrökkel és a szélén régi árok húzódik! - vágott a lány szavába az öreg idegesen. Nem értette a helyzetet és ő maga is meg volt rémülve.

- Én nem is akartam, de jött egy autó a fák felől. Éppen legeltettem Pajkost mikor teljes gázzal felénk indult. Erre Pajkos megijedt és vágtatni kezdett egyenesen a mező szélén az árok felé. Én nem bírtam mit tenni, nem állt meg, nem fordult el…. Semmire sem reagált és… És belevágtatott abba a nyavalyás árokba, felbuktunk, nagyon sajnálom, kérlek bocsáss meg Herman! Kérlek, kérlek! – kérlelte a lovászt Nina sírva.

- Jaj kislány! Nem haragszom, ne sírj! Az az autós igazán felelőtlen volt, nem te tehetsz róla, a lovak már csak ilyenek. Menekülő állatok. Ha megriadnak, a saját testi épségükre sem figyelnek. – vigasztalta Herman a megszeppent lányt.

- Köszönöm, hogy nem vagy mérges rám. – sóhajtott Nina szomorúan. - Hívni kell az állatorvost, megyek, szólok neki. Remélem minden rendben lesz, Herman. – szólt még Nina és elindult a lovarda egyik kis épülete felé, ahol a telefon volt.

 

Dr. Sandy Pelvin, a harmincas évei felé közeledő vidám doktornő volt az állatorvos, akit hívott a lovarda, ha baj volt. A telefonszáma nagy betűkkel volt feltüntetve az iroda falán egy papíron. Nina gyorsan felhívta és reménykedett, hogy nincs most valahol munkaügyben.

- Halló, Dr. Pelvin. Segíthetek?

- Sandy Nina vagyok a Golden-Lake istállóból. Nagy baj van! Ki tudnál jönni most?

- Szia Nina? Most azonnal? Miért mi történt? – kérdezte a doktornő csodálkozva.

- Baleset történt. Tudod Pajkossal kinn a réten lovagoltam, megijedt egy autótól és vágtatni kezdett, majd egy árokba vágtatott és elesett, nagyon megsérült, mindkét mellső lábával lehet valami és ezen kívül még ki tudja mi más történt vele. – vázolta a helyzetet a lány.

- Ó, akkor azonnal megyek! Nyugtassátok meg, legyetek vele, lássátok el amennyire tudjátok. Körülbelül húsz perc múlva ott vagyok – ígérte Sandy és már sebtében pakolni is kezdte a felszerelését.

Nina letette a kagylót és visszafutott a lovászhoz átadni az állatorvos üzenetét.

 

*

 

Dr. Pelvin hamarabb megétkezett, mint azt gondolták volna. Míg vártak rá Herman Nina segítségével bevitte Pajkost a bokszába, leszerszámozták és megpróbálták megitatni, sikertelenül. Kicsit reszketett, ezért ráterítettek egy istállótakarót is.

Sandy hamar felmérte a helyzetet, majd gondosan lekezelte a ló kisebb sebeit, ezután pedig a lábait kezdte vizsgálni. Ninának feltűnt, hogy egyre komorabb az arckifejezése.

- A bal lába meghúzódhatott azért olyan forró és dagadt. Erre hideg borogatás kell! – szólalt meg végül.

- Hozom! – ajánlkozott Nina, és már rohant is egy vödörért. Gondosan lehűtötte a dagadt lábat, majd tovább nézte az állatorvos ténykedését, aki most az állat szívét hallgatta. Pajkos nagyon nyugodtan tűrte a vizsgálat, fáradtan és szomorúan nézett maga elé.

- Gondolom, láza is van. – szólal meg csendesen Herman.

- Ez a sokkhatástól előfordulhat, remélem nem magas. – válaszolt a doktornő, Herman pedig bólintott.

- És mi lesz a jobb lábával? – tette fel Nina azt a kérdést, ami már oly régóta foglalkoztatta.

- Nos hát… - szólal meg habozva Sandy – Majdnem biztos, hogy eltört, nyílt törésre gyanakszom, de mindenképpen azt javaslom, hogy röntgenezzük meg.

- Jaj ne! De meggyógyul, ugye? – rémült meg Nina.

- Még nem tudok mit mondani, előbb biztosra kell mennem. Gyere, segíts behozni az autómból a gépet, megröntgenezzük és akkor már tudok neked válaszolni, jó? – nézett a lányra Dr. Pelvin kedvesen.

A vizsgálat gyorsan ment hála a hordozható gépnek, ami ma már annyira nagyon megkönnyíti az állatorvosok dolgát. Sandy helyben megcsinálta a felvételeket és meg is tudta nézni az eredményeket.

- Mi van a felvételeken? Törés? – kérdezte Herman erőltetett nyugalommal a hangjában.

- Sajnos igen. Látod itt ezt? Ez a törés vonala, nagyon élesen kirajzolódik, könnyű észrevenni. Csúnyán eltört, nem is tudom mit mondjak… Az igazság az, hogy ilyen töréseket lovaknál nem szoktak kezelni. Költséges és mindketten tudjuk, hogy értelmetlen. – nézett a doktornő szomorúan Hermanra.

- Mit jelentsen ez? Én nem értem! – szólalt meg Nina összezavarodva. Jól hallotta? Nem akarják meggyógyítani Pajkost?

- Nina! – kezdte Dr. Pelvin – Amellett, hogy a lovaknál az ilyen törés egyenlő a használhatatlanná válással még komoly szenvedést is jelente a lónak, ha a hátralévő életét így kellene leélnie: folyton fájó lábbal bezárva a bokszba, néha kinn lehetne a karámban, de minden mozgás fájdalmat okozna neki, a társait nem is lehetne hozzá engedni. Szenvedne! Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem biztos, hogy felépül. Szomorú dolog ez, de Pajkosnak is az a legjobb, ha most elaltatjuk. – mondta Sandy. Herman bólintott, beleegyezéséül.

- Egyetértek, sajnos nem tehetünk egyebet. – tette hozzá.

Nina kétségbeesetten simogatta kedvenc lova nyakát. Tudta, kár vitatkozni, Sandy-nak teljesen igaza van, nincs mit tenni, nem is érdemes ellenkezni, hisz nem az ő lova, a lovarda tulajdona, egyébként is csoda, hogy nem hibáztatja mindenki őt.

Dr. Pelvin injekciós tűt vett elő, beadta az injekciót a lónak majd csendben pakolászni kezdett. Herman, az állatorvos és Nina addig maradt Pajkos mellett, míg az el nem aludt. Örökre.

- Nina, menj haza, ne maradj most itt! És ne okold magad kérlek, senki sem fog téged felelősségre vonni. – ígérte Herman a lánynak, aki csöndben bólintott, majd elhagyta az istállót. Megszólalni nem mert, mert tudta, eltörne a mécses, ha beszélnie kellene.

- A befejezés mindig egy új kezdet kezdete! Ne feledd Nina! – szólt még utána az állatorvos. Nina elindult hazafelé, kilépett a lovarda kapuján és lassan sétálni kezdett, közben mélyen elgondolkodott. Ugyan minek a kezdete volna? – gondolta szomorúan. Fiatal és tapasztalatlan volt még ahhoz, hogy ezt megértse.

<<< előző

tovább >>>

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.